Rólunk

Cégünk többéves sikeres munkaerő-kölcsönzői szakmai múltat és kiterjedt kapcsolatrendszert tudhat maga mögött. Ez idő alatt kialakítottunk egy hatékonyan működő apparátust, amely kiterjedt szakképzett állományból áll, így könnyedén tudunk reagálni a megrendelő partner egyéni igényeinek megfelelően.

Működésünk alapja az egyszerűség, gyorsaság és alaposság.

Segítségére lehetünk minden olyan intézménynek, melynek a komplex gazdasági tevékenységgel járó feladatok mellett, nagy létszámú emberanyagra van szüksége.
Alapelgondolásunk, hogy minden megrendelő partnerünkhöz kinevezzünk egy állandó, bejáratott brigádot, ezen belül pedig egy kapcsolattartó személyt, aki koordinálja a kisegítő-csapatot, egyeztet a partner cég vezetőivel a felvállalt munka sajátosságait illetően, ugyanakkor beszámolással tartozik cégünk felé az esetleges változásokat illetően. A helyismeret, beilleszkedés, a vezetők illetve törzsvendégek megismerése, az eszközökre való odafigyelés már nem jelent külön figyelemelvonást a konkrét munkától, így a csapat sokkal hatékonyabban tud együttműködni.

Alkalomszerű rendezvények esetén, a megugró létszámnövekedésre gyorsan tudunk reagálni, hiszen adatbázisunkban több száz szakképzett kisegítő van regisztrálva.
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, kérjen ajánlatot vagy keressen minket elérhetőségeink bármelyikén.